2012. november 17., szombat

Az utolsó egy hétben a munka miatt nem volt sok időm gombászni. Szerencsére a mai napon azért tudtunk időt szakítani, és elmentünk két már felfedezett helyünkre ismét. MEGÉRTE!!!
Egy számomra még teljesen ismeretlen gomba volt a mai termés egyike. Én (mivel csak hasonlót ismertem a mai napig) sárga korall gombának határoztam meg a helyszínen és sajnos otthagytuk. Nem kívántunk egy kisebb hasmenést kockáztatni.
petrezselyem gomba
Petrezselyem gomba

Aztán hazaérve, amikor a gyűjtött gombát megmutattuk a szakértőnek elmondtam, hogy mit találtunk és megmutattam neki a képet, először Ő is korallgombának nézte, aztán egy kis gondolkodás után vetette fel a petrezselyemgomba lehetőségét. Talán keddig még meg lesz.

susulyka
Susulyka
Nem messze az előző gombától találtunk egy susulykát is. Fajtájának egy kiváló példánya volt. Egy gyors fényképezés és máris tovább mentünk.
A mai gyűjtés eredménye, gyűrűs tuskó gomba, rozsdasárga tölcsérgomba, szürke tölcsérgomba, lila pereszke (meglepően sok), őzlábgomba, laska gomba.
Utána hazafelé jövet, mivel úgyis útba esett benéztünk a fenyőpereszkékhez is. Érdemes volt. Az előzőek dinsztelve kerültek a fagyasztóba míg a fenyőpereszkék tisztítás után a szárítóra kerültek. Gomba por és szárított gomba lesz belőlük.










kutya szömörcsög
Szömörcsög
A végére hagytam a hét két meglepetését. Mármint kétszer ugyanaz a gomba.
Szömörcsög, abból is az un. kutya szömörcsög. Eddigi életem során még soha nem találkoztam vele, aztán két egymás utáni napon is. Nem is értem, hogy hogyan gondolhattam egyszer egy ifjonc őzlábgombára, hogy ez a furcsa és igencsak szagos teremtmény.

2012. november 9., péntek

Ma (2012.11.09) ismét sikerült elmennünk gombászni. Egyik már felfedezett helyünket választottuk, ahol tudtuk, hogy fenyőpereszkére nem számíthatunk. Az utóbbi időben már nagyon sokat gyűjtöttünk belőle. Egy kis változatosságra számítottunk.
Reméltünk néhány tinóru félét (lehetőleg nem fenyő tinórut), rozsda sárga tölcsér gombát, de a leghőbb vágyunk az volt, hogy találjunk vargányát. Ez sajnos nem jött össze de sikerült pár más különleges gombát találni.
Rozsda sárga tölcsér gomba volt bőségesen, szedtünk is belőle. Nagyon sok gyűrűs tuskó gombát láttunk de most nem ez volt a cél. Talán majd egy-két nap múlva visszamegyünk érte, több mázsányi volt ott. Az igazi meglepetés a laskagomba volt. Szép egészséges, fiatal példányok mellett volt két nagyobb példány is belőle. Természetesen be is gyűjtöttük, levesbe vagy paprikásnak lesz elkészítve. Találtunk árvégű fülőkét is.
És most a GYILKOS!
gyilkos galóca
GYILKOS GALÓCA!
Ez az a gomba amit minden gombászásra fejét adó személynek biztonsággal fel kell ismerni! A tévedés halálos! Akivel voltam gombászni, gyűjtötte be. Felismerte, tudta, hogy mit gyűjt, és fényképezés után meg is semmisítettük nehogy valaki más ehetőnek nézze. Az én személyes tanácsom pedig az, ha egy gombát nem ismersz fel biztosan, akkor tekintsed mérgezőnek. Inkább dobd ki feleslegesen mint bajt okozzon! A leszedett gombát pedig mindig mutasd meg egy szakértőnek, tudod több szem többet lát!

2012. október 25., csütörtök

Egy nagyon kellemes hét emléke.

Munkám során sokat tartózkodom a szabadban. A két héttel ezelőtti esők és a viszonylag enyhe időjárás kedvezett a gombáknak. Munkámat a nyakamba akasztott szatyorral végeztem és amerre csak megfordultam mindenhol gombák tömegét találtam.
Szerencsém volt, naponta összeszedtem 1.5-2 kg vegyes fajtájú finom asztalra való csemegét. Volt közte csiperke, tarló gomba, fenyőtinórú és még számos egyéb faj is. Egy viszonylag elhanyagolt terület pedig a gyapjas tintagomba csodálatosan termő édenkertje volt két-három naponta visszatérve alkalmanként plusz két kilogramm gombapaprikásnak valóval tett gazdagabbá. Természetesen szívesen szedtem annak is aki rendszeresen megvizsgálja az általam szedett gombákat. Ő gombaszakértő és szintén szerelmese a finom gombáknak. Ma (2012.10.25) egy különleges dolgot találtam egy városi árokparton. Gyönyörű, formás selymes fényű, szürkés kalapú gomba, melynek kimondottan szép bocskora volt. Természetesen gondosan átvizsgáltam az elöbb leírt jegyek ellenére is, hogy nincs-e gallérja is. Szerencsére nem volt és még semmilyen hasonló képződmény sem volt látható. Ott a helyszínen nem ismertem fel hiszen még nem is láttam eddig hasonló fajt sem, de a legveszélyesebbet kizártam. Nem gyilkos galóca! Teljesen külön kezelve elvittem a gomba vizsgáló ismerősömhöz. A gomba selyem galóca volt. Ezután a Kalmár-Makara: Ehető és mérges gombákban utána nézve még olvastam pár sort róla, ezt a galóca félét ehetőként írják le, de nem ajánlják a gyűjtését mert könnyen összetéveszthető egyéb mérgező gombákkal és akár halálos mérgezés is lehet a vége. A gomba annyira szép volt, hogy a szakértő el is kérte, hogy egy most vizsgára készülő embernek megmutassa. Szívesen adtam oda, hogy Ő is találkozzon ezzel a gombával.
Selymes galóca
Más. Fenyveseink tele vannak fenyő tinóruval. Meglepetés volt számomra, hogy ez a finom gomba ennyire gyakori. Remélem, hogy idén még lesz lehetőségem gyűjteni ezeket a finomságokat is. Arany tinóru is akadt szép számmal. Szürke tölcsér gomba, rozsda sárga tölcsérgomba, gyűrűs tuskógomba barna és sárga kalappal, lila pereszke, és ami csodálatos volt a fenyő pereszke szinte szőnyegként borította be a fenyves erdő talaját.
Persze az ehetetlen, mérgező gombákból is akadt szép számmal. Nagyon szép, színes, nagy termetű bársonyos pereszke, sárguló csiperke, begöngyölt szélű cölöpgomba, retekszagú kígyógomba, sárga kénvirág gomba és számos társa kellette magát. Így utólag bizony sajnálom, hogy nem csináltam fényképeket róluk. Szépek, de mérgezőek, vagy ha nem is mérgező, akkor is komoly emésztőrendszeri zavarokat okoznak.
Természetesen még így is, hogy viszonylag sok gombát felismerek mindig elviszem a gyűjtött gombákat megnézetni gombaszakértőhöz. Vannak gombák amelyeket nem ismerek fel azért abból is leszedek egy-két darabot tanulmányozni, meghatározni, hiszen csak így lehet továbblépni ebben a csodálatos világban.
És a végére egy különlegesség (legalábbis számomra.)
Nyár-fagomba.
 Egy olyan területen találtuk ahol általában, kilószámra szedtük a gyapjas tintagombát. Meglepetésként leltünk rá, leszedtük de csak a gombaszakértő segítségével tudtuk meg a nevét.

2010. október 7., csütörtök

Étek vagy méreg?

A gomba lehet nagyon tartalmas és egészséges élelem, de lehet akár halálos méreg is!

Csak rajtunk múlik, hogy élvezzük a gomba finom ízét vagy áldozatokká válunk!
Nagyon sokan azt hiszik magukról, hogy tévedhetetlen gomba szakértők, pedig a gomba veszélyes dolog.
Magyarországon a halálos gombamérgezések közel 100%-át egyetlen gomba, a gyilkos galóca okozza. Ezért fontos, hogy ezt a gombát minden olyan személy aki gombaszedésre adja a fejét, teljes bizonyossággal felismerje. Felismerje fiatalon, idősebb példányként, vagy akkor is ha a többi gomba közé keveredve már akár sérült is. Amennyiben bizonytalan vagy a felismerésben tételezd fel a vizsgált gombáról, hogy ehetetlen, mérgező. Inkább dobd ki a jó gombát, minthogy betegséget esetleg halálos gombamérgezést okozzál.
Azzal sem csinálsz semmi bajt, ha a szedett gombát megmutatod egy gombaszakértőnek, még akkor is ha Te 100%-ig biztos vagy abban, hogy felismerted amikor szedted.
Itt is érvényes a mondás: több szem többet lát.